Rólunk

A Sorsod Borsod Alapítvány az ózdi és Ózd környéki diákok pályaválasztási és munkaerőpiaci elhelyezkedésének segítését tűzte ki céljául. 2022 februárjától egy új mentor programot indítottunk az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvánnyal közösen, melynek során fél éven keresztül 28 fiatal pályakezdését, munkaerőpiacon való könnyebb boldogulását fogjuk segíteni. A program során előadások és mentorálás várja a diákokat

Az Alapítvány létrejötte

A Sorsod Borsod Alapítvány azért jött létre, hogy megpróbáljon jobb, mindenki számára élhetőbb helyet varázsolni a megyénkből. Alapvető probléma, hogy minden ötödik borsodi munkanélküli. Alacsony képzettségű emberek tömege áramlik a közmunka program csapdájába, ami persze még mindig jobb mint a munkanélküliség. Ezen próbálunk majd meg változtatni, rövidtávon képzésekkel és szociális alapon működtett állásközvetítéssel, hosszútávon pedig a "lifelong learning", azaz az egész életen át tartó tanulás elvének a terjesztésével. Ez magában foglal minden tanulást, művelődést, ismeret - és tapasztalatszerzést, amely az óvodás kortól a felsőoktatáson át egészen életünk végéig történik. Célunk a kulcskompetenciák és készségek elsajátításának elősegítése, egy a helyi fiatalokra szabott mentorprogrammal és a közösségi szociális munka eszközeivel. Szeretnénk egy elfogadóbb társadalomban élni, ahol az ózdi/borsodi jelző szitokszóból dicséretté változott az ország többi részén. Egy olyan pozitív társadalmi változás elindításán munkálkodunk, ami hosszútávon az ország egészének a javát szolgálja majd. Egy többlépcsős komplex program elindítását tervezzük az alapítvány látókörébe került hátrányos helyzetű családok számára, amelyben valódi, számukra is nyilvánvaló lehetőséget adunk a jelenlegi deprivált helyzetükből való kitörésre, a tudatos hosszútávú tervezés és kemény munka eszközeivel.

Első alkalom

Március 11-én a pályakezdő fiataloknak szánt mentor programunk első alkalma sikeresen lezajlott. Ez egy bevezető játékos esemény volt, ahol kicsit jobban megismerkedhettek egymással a csoport tagjai illetve a mentorok a mentoráltjaikkal. A program McDonald’s a pályakezdők foglalkoztatásáért pályázat keretében, az United Way Magyarország alapítvány segítségével valósul meg.

Második alkalom

Pályakezdő fiataloknak szóló második foglalkozásunkon olyan kérdésekre kerestük közösen a válaszokat, hogy milyen szerepe lehet a digitális lábnyomunknak a munkavállalásban, kinek hol van a határa a közösségi média használatban. Második blokkunkban pedig kis csoportokban dolgozva, azon kellett gondolkodnia a mentoráltjainknak, hogy mit árulhat el az emberről egy-egy email cím, milyen címet érdemes megadni, ha egy állásra jelentkezünk? A program McDonald’s a pályakezdők foglalkoztatásáért pályázat keretében, az United Way Magyarország alapítvány segítségével valósul meg.

Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány

Május 6-án partnerünk, az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány képviselője is megtartott az első foglalkozását. Ruszó Andrással az előítéletekről beszélgettek a gyerekek, mellyel akár később munkahelyükön is találkozhatnak a diákok. A program McDonald’s a pályakezdők foglalkoztatásáért pályázat keretében, az United Way Magyarország alapítvány segítségével valósul meg.

Kirándulás

Úgy gondoljuk, hogy a sikeres pályakezdéshez fontos tudás és hasznos tippek átadása mellett teret kell engedni a kikapcsolódásnak is, a mentoráltjainkkal való kapcsolat elmélyítésére, ezért lelkes diákjaink egy kis csoportjával ellátogattunk a Szlovák Paradicsomba. A Suchá Belá szurdok megmászása igazi kihívást jelentett minden résztvevő számára, egy akadályt, amivel később munkavállalásuk során is találkozhatnak, de kitartással és kellő erőfeszítéssel leküzdhető. Minden nehézség ellenére egy vidám napot tölthettünk együtt, egy gyönyörű helyen, ahol korábban még nem járt a csapatból senki. A program McDonald’s a pályakezdők foglalkoztatásáért pályázat keretében, az United Way Magyarország alapítvány segítségével valósul meg.

Felnőteknek szoló képzés

Elindítottuk egy felnőtteknek szóló Munkaerőpiaci Tréninget is! A Johnson Electric bezárásával több száz ember munkahely nélkül marad a városban, közülük vannak, akik huzamosabb ideje a gyárban dolgoztak, és most komfortzónájukon kívül kerültek. Nekik is és minden álláskeresőnek próbálunk segítséget nyújtani a mai trendek átadásával, felkészíteni őket egy sikeres munkahelyváltásra! A projekt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatásával valósult meg.

Stratégia

Alapítványunk céla, hogy elérje a teljes foglalkoztatottságot a megyénkben. A kitűzött cél elérését az alábbi rövid, közép és hosszútávú stratégiával kívánjuk elősegíteni. Célcsoportunkban szerepelnek a fiatalkorú pályakezdők, munkanélküliek, alulképzettek, fogyatékosok, nemzetiségi szármozásúak, időskorúak.

Az Alapítvány elutasítja a szegregációt, a kirekesztést!

  • Rövid távon
    • oktatás
      • # Informatikai képzés
        • # nyelvi Képzés
    • munkaközvetítés
      • # helyi
  • Közép távon
    • munkaközvetítő digitális rendszer
    • szakanyagok kidolgozása
    • Munkaerőpiaci kínálat és kereslet felmérése
    • továbbképzések, szakképzések szervezése
    • regionális munkaerőközvetítés
  • Hosszú távon
    • oktatási intézmény
    • Lifelong learning